Tartalomjegyzék
Mit jelent a destruktív matrica jelölés?
A járművédelem jelölések egyik fontos eleme, hogy a jelöléseket csak úgy lehessen eltávolítani, hogy sérülés keletkezik az eltávolításuk után a fényezésen. Így a lopott jármű, melyet felkínálnak eladásra, gyanút kelthet a vásárlóban, – ami elindíthat egy nyomozást, kutatást.
A destruktív matrica egy speciális technológiával létrehozott matrica, mely annyira odatapad a fényezett felülethez, hogy csak lekaparva, sérülést okozva a fényezésen, – távolítható el. Így megfelel annak a követelménynek, hogy nyomot hagy az eltávolítás után.
Nem lehetséges nagyobb darabokban lehúzni, úgynevezett tojáshéj effektussal rendelkezik. Ami annyit jelent, hogy ha sikerül is a valamilyen éles eszközzel alányúlni, rögtön eltépődik, eltörik. Hasonlóan, mint a főtt tojás odatapadt héja. Mivel nagyon nehezen válik el a felülettől, minden egyes próbálkozásnál sérülhet a fényezés is.
Hogyan használjuk a destruktív matricát?
Fontos figyelmeztetések
Alaposan fontolja meg, hova ragasztja a destruktív matricát, mert nem lehet áthelyezni. A matrica nagyon erőteljesen tapad, ha csak a matrica egy része is a felülethez ért, többé nem tudja eltávolítani, csak erőteljes kaparással, mely esetben az alatta lévő fényezés is sérül.
Ajánlott jelölési pontok (CarCode)
A termék 5 darab különböző méretű destruktív matricát tartalmaz. A legnagyobb destruktív matrica elhelyezése ajánlott az ajtókeret belső részére, a zárszerkezet közelébe, ahol a gyári azonosító matricák is megtalálhatók – mindkét oldalon javasolt. A kisebb destruktív matricák diszkréten elhelyezhetők a jármű különböző rejtett, de ellenőrizhető pontjain.
Beltérben: Az első ülések lábterében, a küszöbléc mögötti fényezett felületen, ahol rejtve marad, így nem rontja az esztétikát. Alternatív lehetőség a padlószőnyeg alatti fényezett karosszériafelület.
Csomagtérben: A csomagtérburkolat megemelése után látható fényezett felületeken, például a pótkerékrekesz peremén, vagy az oldalsó burkolatok mögötti sarokrészeken.
Motortérben: A zárszerkezet rögzítési pontja körüli fényezett területen, ahol a motorháztető a zárral kapcsolódik, valamint az oldalsó doblemezek fényezett részein.
Ajánlott jelölési pontok (BikeCode)
A termék 5 különböző méretű destruktív matricát tartalmaz. Ajánlásunk szerint egy nagyobb destruktív matricát ragasszon jól látható helyre, a többit pedig kevésbé látható felületekre.
Kerékpár, roller, robogó, motorkerékpár, babakocsi, segway, monowheel, hoverboard: Vázon – A nyereg alatt, az alsó csőrészeken vagy a kormánycső közelében. Burkolatok mögött – Ha van burkolat, érdemes mögé ragasztani. Lábtartónál vagy a lengővillán – Kevésbé látható, mégis elérhető helyeken. Kerékagy vagy villa belső oldalán – Nehezen észrevehető, de stabil felület.
Elektromos moped, quad, ATV, gokart, golfautó: Vázon – Az alsó csöveken vagy az összecsukható részeknél. Burkolatok alatt – A műanyag vagy fém elemek belső oldalán. Csomagtérben vagy ülések alatt – Ha van ilyen rész, érdemes ide tenni. Motortérben – Az elektromos vagy benzines motor burkolata alatt. Felfüggesztési pontokon – Quadoknál és ATV-knél a lengőkaroknál.
Telepítési folyamat
a) Alaposan tisztítsa, zsírtalanítsa és szárítsa meg azt a felületet, ahová a destruktív matricát fogja elhelyezni.
b) Húzza le a hátlap egyik szélét, és helyezze a ragadós oldalt az előkészített felületre. Óvatosan húzza le a teljes hátlapot, miközben fokozatosan nyomja rá a matricát a felületre. Erősen simítsa rá a hátlap segítségével.
Hogyan ellenőrizzük a destruktív matricát?
A matricán található egy QR kód, melynek beolvasásával a telefonon megnyitódik az ellenőrző oldal.
A matricán ezen felül szerepel a Micro-Code vállalat központi weboldala is (www.micro-code.eu). Ahol szintén megtalálható a link az ellenőrző oldalhoz.
Ha találtunk egy Micro-Code azonosító kódot, akkor a weboldal segítségével egy percen belül leellenőrizhetjük a jármű tulajdonjogának állapotát. Hogy lopottként, vagy nem lopottként van regisztrálva.